.Elmúltak azok az idők amikor még őszinte / gyermeki lelkesedéssel "vettem kezembe" a soron következő WARP-os kiadványt. A 2000-es évek előtt ez a kiadó volt AZ a kiadó, amire mindig érdemes volt odafigyelni és 99%-ban nem is kellett a kiadványaikban csalódni. Aki egy kicsit is érdeklődött az elektronikus zenék iránt, az előbb-utóbb azt vette észre, hogy madzagzsinórszerű függés alakult ki közte és a sheffield-i kiadó között.
A WARP volt messze a legproduktívabb és a leginnovatívabb azok közül, akik a zenei spektrum ezen eldugott, isten-háta mögötti szegletében képes volt MTV-s "magasságokba" eljutni a publicitás terén. Na és ugye a megbízhatóság. Ha előremutató, a mindenkori trendekre fittyet hányó, és ezzel együtt jövőbe mutató kiadványok számáról egy kiadók szerinti listát készítenénk (és, -valljuk be, - vagyunk annyira geek-ek), akkor a WARP még mindig előkelő helyen szerepelne (ha nem az első háromban).
Az utóbbi időszakban mindenesetre csúnyán lerontották ezt a statisztikát.
Eljött az XY-adik év, és alig akadt valaki, akinek még nem tűnt fel, hogy a kiadó politikájában irányváltás történt.
Értem én, hogy egy idő után idegesítőek a skatulyák, és egy magára valamit is adó "zászlóvivő" kiadónak megfelelően frappáns választ kell adnia az egyre elviselhetetlenebb nyomásként megélt hallgatói elvárásokra, de nem biztos, hogy egy hagyományosan elektronikai kiadványokat megjelentető kiadó attól marad továbbra is eklektikus és egyéni, hogy megpróbálja leigazolni a nemzetközi blogvilág által leginkább hype-olt "következő nagy dobást az indie zenében".
A megbízhatóság bizony jó dolog. Nem baj, ha valami nem kiszámítható, és félreértés ne essék; valamilyen irányú mozgást, ha úgy tetszik: progressziót csak meglévő tradíciók levedlésével, új megoldások keresésével érhetünk el.
Ettől még a menőbb városok szintifallal körbevett hálószobáiból kiszűrődő hangok nagy része unatkozó gazdag twentysomething-ok hóbortjainak mellékterméke, és attól pedig, hogy szinte minden nap megjelenik egy lo-fi címkével ellátott lemez, nem jött létre egy új színtér.
Az angol Bibio második nagylemezét (a WARP-nál) nagy várakozások előzték meg. Én ezektől most eltekinetnék, mert nem ennek függvényében szeretném értékelni a lemezt.
Ami már az első hallgatás után is nyilvánvaló, hogy van itt ezer meg ezer féle hatás, rengeteg stílus és zenei kavalkád, ami valamilyen módon össze is áll egy egységesnek azért korántsem mondható masszába (nagy kérdőjel és az album egységességét komolyan megrengető téneyező számomra a Pretentious és a Take Off Your Shirt! például).
Ez a lemez bizony nagyon jól indul, mégpedig számomra az első szám a csúcspont (annak is 4:20-körül kezdődő glitch-es része ad rengeteg bizakodásra való okot). Lehet, hogy nem vagyok eléggé nyitott, de én egy WARP lemeztől ezeket a zenei hatásokat várom mind a mai napig, és sajnos, hiába van még egy csokorra való erős pillanat a lemezen (Wake Up!, K Is for Kelson, Feminine Eye, és az albumot záró, szép és "kerek egész" Saint Christopher), így csak egy pár emlékezetes fragmentum marad utána. Hasonlóan az album címében megjelenő utalásra: a Mind Bokeh olyan, mint egy fókuszálatlan fénykép, amin azt keressük, hogy hol van az élesség.
Jacques Greene - Another Girl EP (Lucky Me)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése